Kick-box Európa-bajnokság: Andó László és Benedek Zsolt a döntőben!!!

Kick-box Európa-bajnokság: Andó László és Benedek Zsolt a döntőben!!!

A csütörtöki versenynapon dőlt el a bukaresti Polivalenta Hall-ban az a kérdés, hogy ki jut az Európa-bajnokság döntőjébe. Ennek megfelelően a legtöbb mérkőzés szoros és izgalmas küzdelmeket hozott, nem volt könnyű dolga a bírói karnak.

Itt kell megemlítenünk, hogy a négy tatami pást egyikét a WAKO egyik legrutinosabb bírája, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke és Bírói Bizottsága elnöke, Galambos Péter vezeti. Gregor László a full-contactban bíráskodott, míg Gasparik Róbert nemzetközi bíró, aki élete első felnőtt Európa-bajnokságán bíráskodik, a kick-light pástra került.
A ringben  Benedek Zsolt a norvég Halger Liam ellen küzdött a döntőbe jutásért. A norvég full-contact talán az orosz után következik, tehát nagyon nehéz ellenfelet kapott. A harmadik, az utolsó menetben Zsolt behozta azt a kis pontelőnyt, amit a norvég szerzett, kihasználva kiváló rúgástechnikáját. A vége 1:1 lett, vagyis egy bíró Zsoltot, egy a norvégot látta jobbnak, s a harmadik bírónál a döntetlen lett. A jobb utolsó menettel viszont Benedek Zsolt győzött, ilyenkor ez számít, s ezzel a pici különbséggel az EB döntőbe jutott, ami óriási siker. Szabó Árpád és Juhász Gábor szakvezetők így látták a mérkőzést:

„Benedek Zsolt a 71 kilós erős, inas norvég Hallger Lient kapta ellenfelül.
A hosszú lábú, mindkét lábbal nagyot és gyorsan rúgó ellenfél komoly kihívást jelentett. Az első menetben első lábas oldalsó rúgásaival vezetést szerzett. Kiváló ritmusokat ütött és más stílusban küzdött, mint az előző ellenfelek.
Zsolt jobb lába megsérült, ezért csak féloldalasan tudott rúgni.
A második és harmadik menetben a bal lábával rendre megelőzte norvég riválisát, és a tempóban, alulról, süllyesztéssel betörő ellenfelét hatalmas és gyors felütéseire ráléptette, és megszerezte a vezetést. Mindent beletett a skandináv fiú, de a magyar ma ismét bizonyított, hatalmas szívvel küzdött, lelkierővel, technikával egyaránt fölé nőtt az egyébként acélkemény harcosnak.
A norvég elkeseredetten vette tudomásuk, hogy ma volt nála jobb.”
Kick-light szabályrendszerben Andó László szállt csatasorba a döntőbe jutásért. Az idei junior világbajnoknak nem kisebb ellenfél jutott, mint a súlycsoport első számú kiemeltje, az  orosz Alekszej Lenberg, akit három éve nem győztek le 79 kg.-ban és idén egy súlycsoporttal  lejjebb indult. Nehezen kezdődött a mérkőzés , Andó nehezen lendült bele. A két hasonló stílusú ellenfél küzdelme nagy taktikai csatát is hozott. Andó pontelőnyre tett szert, s ezt megtartotta a harmadik menetre is, pedig ott az orosz mindent egy lapra feltéve rohamozott. A vége Andó László győzelmét hozta, amit a rendkívül sportszerű és szimpatikus orosz sportember bizony, könnyek között vett tudomásul, gratulálva fiatal vetélytársának. A szombati döntőben sem lesz könnyű dolga a Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzőjének, hiszen a kettes számú kiemelttel, az EB ezüstérmes macedón Dimitar Georgijevvel küzd majd meg. Az esélyekről azért nehéz nyilatkozni, mert itt már minden megtörténhet!
Zrínyi Miklós mesteredző, szövetségi kapitány így jellemezte Andó László teljesítményét:

„Andó László folyamatosan őrölte fel a ellenfelét, pedig az orosz a harmadik menetben nagyon neki ugrott, hiszen három éve nem győzték le. A mérkőzés után lehajtott fejjel mondta: Nagyon jó volt a Laci!”

A Békéscsabai Lakótelepi SE két versenyzője szombaton vívja majd Európa-bajnoki döntőjét!

Benedek Zsolt

Andó László