Kick-box:Prága, az “Arany Város”

Kick-box:Prága, az “Arany Város”

Csehország fővárosában Prágában rendezték meg a hagyományos Czeh Open nemzetközi kick-box versenyt, amelyen 12 ország 70 klubjának 336 versenyzője vett részt, 635 nevezést leadva. A verseny jó alkalmat ad egyrészt az utánpótlás versenyeztetésére másrészt a jövő évi,esetleges leendő súlycsoportok feltérképezésére. A Békés Megyei Harcművész Szövetség Klubjai közül a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület All-Style Karate és Kick-box Szakosztálya indult el a versenyen.A  Debreczeni Dezső VI.DAN mester csapat eredményesen térhetett haza,  10 arany 3 ezüst és 6 bronzérmet szereztek,zömében point-fighting szabályrendszerben, de light-contactban is sikerült érmet szerezni. A csapat a klubok versenyében a helyen az 5.helyen végzett.A résztvevők így számoltak be a versenyről:
„A rendezők mint évek óta mindig, most is kitettek magukért. Ez a verseny a jó helyválasztással, pontos, precíz szervezéssel és a gyönyörű díjakkal, minden évben, kihagyhatatlan versenyként kerül be a versenynaptárba.Talán a szervezést az időpont választás teszi nehézkessé, mert ez a verseny minden évben a sok felkészülést igénylő Világ vagy Európa-bajnokság után van néhány héttel, amikor sokan úgy döntenek, hogy egy kis pihenő jár nekik is….
De velük szemben, vannak, akik nem akarják szekrényben látni a felszerelésüket! Ők húztak most újra kesztyűt az augusztusban Győrben megrendezett Európa Bajnokság után és álltak tatamira, több szabályrendszerben. A jó szervezésre sajnos az idén is egy kis árnyékot vetett a bíráskodás minősége. A jól ismert nemzetközi bírók mellett, jó néhány kevesebb rutinnal rendelkező bíró is feladatott kapott, akiknek a gyakorlott edzők számára is nehezen értelmezhető döntései, nem csak az edzők, de olykor a hozzáértő szurkolók nemtetszését is kiváltotta. A nagy létszámú erős mezőnyben jó néhány magyar klub képviselte magát és hazánkat az egész országból.
A  Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó csapatok közül megyénket a József Attila Lakótelepi SE  Debreczeni Dezső ( VI. Dan ) mester által vezetett Debreczeni Team 13 versenyzője, és a Dohányos Team 1 versenyzője képviselte.
A verseny első napján már látszott, hogy jó néhány igazán kiélezett mérkőzésre is sor fog kerülni, amit a szombati versenynap be is igazolt. A versenyzők a jó felkészülésnek köszönhetőn magas szinten teljesítettek, még a nehezebb pillanatokban sem választották a könnyebb utat, aminek a fárasztó nap végén meg is lett az eredménye. A 14 versenyző Point-Fighting és Light-Contact szabályrendszerben, több súlycsoportban, összesen 10 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 6 bronzérmet szerzett. Kimagaslóan teljesített Kozmann Mónika és Pántya Réka. Nekik sikerült a duplázás is, így ők két-két az első helyezetnek járó díszes trófeával érkeztek haza. A csapat legsikeresebb versenyzőjének most Malatyinszki Bendegúz bizonyult, aki két szabályrendszerben, több súlycsoportban összesen három első helyezéssel a Czech Open egyik legsikeresebb versenyzője lett.”

Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer Felnőtt korosztály

57 kg. 1.Hídvégi Nándor Junior korosztály
50 kg. 1.Sztraczinszki Petra
+65 kg. 1.Koszecz Boglárka

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
42 kg. 2.Bánki Brendon
47 kg. 3. Bánki Brendon
63 kg. 3.Tóth Dusán
69 kg. 3.Tóth Dusán

Kadet 1 (serdülő) korosztály:

32 kg. 2.Matuska Mátés
37 kg. Malatyinszki Bendegúz
+47 kg. 3.Szák Dániel
32 kg. 1. Kozmann Mónika
37 kg. 1.Kozmann Mónika
47 kg. 2.Pántya Réka
+47 kg. 1.Pántya Réka

LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER Felnőtt
57 kg. 3.Hídvégi Nándor

Kadet 1 (serdülő) korosztály

37 kg. 1.Malatyinszki Bendegúz
42 kg. 1. Malatyinszki Bendegúz
47 kg. 1.Pántya Réka Veterán
+79 kg. 3.Zimmermann Tibor