Békés Megyei Harcművész Szövetség honlapja, hírek, aktualitások

Karate Hírek, Rendezvények, Versenyek

Kick-box Magyar Bajnokság

Viczián Dániel kick-box  magyar bajnok!

Az ősz beköszöntével a legtöbb sportágban felgyorsulnak az események, a nyári felkészülési időszak után  elkezdődnek a különböző szintű hazai és nemzetközi versenyek, bajnokságok. Így van ez a honi kick-box világában is. A hétvégén Szombathelyen, az ELTE SEK Dr. Gál László Egyetemi Sportcsarnokában  rendezték meg a Kick-Box Felnőtt és Master Class Magyar Bajnokságot a három tatamis szabályrendszerben –  vagyis a point-fighting, a light – contact és a kick-light; valamint a formagyakorlatosok is tatamira léptek.  A tét, amint ahogyan az lenni szokott,  nemcsak a magyar bajnoki címek el döntése volt,  hanem az is,  ki utazzon az  Egyesület Arab Emírségekben, Abu Dhabiban  november végén megrendezendő felnőtt Kick-Box világbajnokságra.

Ebben a mezőnyben a Békés vármegyeiek is képviseltették magukat,  nem is egy versenyzővel. Az utóbbi években talán most indult a legtöbb megyénkbeli. Az már a verseny előtt eldőlt, hogy Mezei Nikolett (Battonyai Barátság SE) ,Malatinszky Bendegúz (békéscsabai JALTE – Debreczeni team), Lengyel András (Contact Tradicionális KTHE, Orosháza)  biztosította a helyét a világbajnokságon induló felnőtt válogatottban. Maradt azért bőven tét és izgulni való a hétvégére is. A többi versenyzőnek nem egyszer kiélezett kemény küzdelmet kellett vinni a csapatba kerülésért. Nem volt könnyű dolga a bírói karnak amelyet egyébként a Füzesgyarmati Gasparik Róbert mester irányított mint főbíró. A legtöbb induló versenyzőt a Békéscsabai József Attila Lakótelep Tömegsport Egyesület Debreceni Team csapata indította,  többek között olyan  versenyzőkkel, akik még junior korosztályúak, de már indulhatnak a felnőttek mezőnyében. Megálltak a helyüket, de náluk azt is figyelembe kell venni, hogy az Ő formájuk a egy hét múlva kezdődő utánpótlás Európa bajnokságra van időzítve. A felkészülést jól szolgálta és az önbizalmuknak is jót tett.  Debreceni Dezső vezetőedző összességében megvolt elégedve a látottakkal hiszen mindenki odatette magát a nívós megmérettetésen. Elmondása szerint a hölgyeknél Petró Lili 50 kg súlycsoportban  nagyon szoros mérkőzést vívott a Világjátékokon is induló rutinos Török Szonjával szemben. Úgy látta, a bíráskodás nem nagyon segítette versenyzőjét, véleményük szerint vitatható módon lett a mérkőzés döntetlen és a hosszabbítás találatai sem voltak egyértelműek. Lili így ezüstérmet szerzett, de elképzelhető, hogy egy súlycsoport a feljebb el tud majd indulni a világbajnokságon.

A férfiaknál a junior korosztályúaknál Sánta Máté első éves juniorként lett ezüstérmes, csakúgy, mint a szintén junior korosztályú  Gyeraj Ákos. Csiernyik Zsombor szoros mérkőzésen vesztett,vitatható pontokkal . Jó mérkőzést láthattak a nézők. A másik ágon Szák Péter szerzett bronzérmet. Viczián Dániel végig vezetett a döntőben Zajácz Bence ellen, de rendkívül színvonalas, nagyon szoros, igazi point-fighting mérkőzést vívott a két nagyszerű versenyző. Edzője úgy érezte, hogy a befektetett munkát, hozzáállást tekintve Viczián Dániel érdemelte ki legjobban a válogatottságot, ráadásul a neki legkedvezőbb súlycsoportban, a 69 kg-ban. Itt a junior Matuska Máté helytállva bronzérmes lett.  Opauszki  Dávid a döntőbe került, de ott elfáradt, nem tudott úgy koncentrálni, s ezüstérmes lett.

A masters korosztálynál   Farkas János  szintén a dobogó második fokára léphetett fel.

Formagyakorlatban a szintén még junior korú füzesgyarmati Bak Ágnes Panna mind a két kategóriában ezüstérmet szerzett.

A Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok így egy arany, 7 ezüst és 3 bronzérmet szereztek.

Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer

57 kg. 2.Sánta Máté Dániel  (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)
63 kg.2. Gyeraj   Ákos   (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)

69 kg.
1. Viczián  Dániel (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team) Edző: Debreczeni  Dezső
3.Matuska  Máté  (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)

79 kg.
3.Csiernyik Zsombor (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)
3.Szák Péter Barnabás (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)

+94 kg. 2.Opauszki  Dávid (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)

50 kg. 2.Petró  Lili   (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)

MASTERS   koroosztály

POINT-FIGHTING szabályrendszer

84 kg.2.Farkas  János (Békéscsabai  JALTE – Debreczeni   team)

FORMAGYAKORLAT   szabályrendszer

Creatív pusztakezes

2.Bak Ágnes Panna (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

Zenés pusztakezes

2.Bak Ágnes Panna (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)