Riport Hanshi Robert Manole IX.DAN Nagymesterrel!
Romániában a Fekete tenger partján évek óta nagy sikerrel rendezik meg a nemzetközi harcművész tábort. A tábor fő szervezője és szakmairól irányítója Hanshi Robert Manole IX.DAN Ju Jitsu nagy mester,aki egyben a Román Harcművész Szövetség önvédelmi és harcművész Szekciójának a vezetője.A magyar, főképpenb a Békés vármegyei harcművészek is jól ismerik, hiszen több alkalommal tartott nagy sikerű harcművész oktatást.
- A mostani táborba hányan fordultak meg ?
65 fő vett részt állandó jelleggel a táborban . - Mennyire van megelégedve a tábor résztvevőinek teljesítményével?
Meg vagyok elégedve a tábor munkájával, a több éves tapasztalatok alapján is jól dolgozott a tábor. Több irányzatból voltak jelen, karate, ju Jitsu, taekwon-do,aikido,do qwan ki do, kick-boksz s mindenki jól dolgozott. - Tavaly a román harcművész szövetség ben megalakult a harcművészet-önvédelmi szekció. hogyan működik, hogyan vált be?
Most volt az első alkalom,hogy minden szekció próbált küldeni képviselőket egy ilyen táborba. Hazatérve megpróbálják majd ezt az önvédelmi vonulatot népszerűsíteni a sajátklubjukban. Többen hangoztatták, hogy ők elsősorban sporttal foglalkoznak és most tanulni jöttek a táborba,tehát nem tanítani,csak tanulni. - Elfogadja egymást ez a két irányulás,a versenyzés és a harcművészet?
Igen,mert nem beszélünk sportról, nem beszélünk a versenyzésről, az önvédelem mindenkinek az életében jelen van. - Tavaly azt mondta, hogy nem biztos,hogy Vénuszon lesz a tábor. Hogy látja most ezt a kérdést a tábor végén?
Ugyanúgy látom, most is újra kell gondolnunk ezt a tábort. Vagy a helyszínen cserélünk vagy az időponton cserélünk,mert ez az időszak az,amikor sok klub rendezi a saját edzőtáborát és nagyon nehéz összeegyeztetni az országos táborokkal. - Sokat szerepelt a különböző eszközök használata a táborban.Tudatos volt így tervezve, vagy csak így alakult?
Ez előre megfontolt szervezés volt. Analizáltam a különböző fegyvereket és végig gondoltam, hogy milyen fegyver használható védelemre. Az önvédelemben nincsenek versenyzők, nincsenek rendfokozatok és effektív nincsen okunk versengeni egymással. Mindegyik oktató jön a saját tapasztalatával és átadja a többieknek. - S végezetül egy kérdés :Magyarországon újra aktuális a Harcművészetek Szövetségének megszervezése. Mint rutinos,tapasztalt harcművész vezető milyen tanácsot adna ehhez a munkához?
Tapasztalatom szerint minden szerveződés jelentős részben a pénztől, a támogatástól függ. Nagyon nagy a különbség az olimpiai és a nem olimpiai sportágak megítélése között. Nálunk a pénzt a minisztérium adja a sporteredmények függvényében. Kötelező törvény által, hogy a szervezet, szövetség be legyen jelentkezve egy nemzetközi elismert szervezetbe; Az lenne az ideális, ha egyetlen egy nagy szövetségbe tömörülnének. Keressék meg a legális formát. Az ilyen szövetség vezetéséhez elmondhatjuk,hogy óriási diplomáciai érzék is szükséges.
Köszönjük a riportot.
A riport elkészítésében köszönet illeti Dóczi Róbert Mestert fordítói munkájáért!


