Írország fővárosában, Dublinban rendezték meg az „Irish Open” kick-boksz világkupát, amelyen 33 ország, 310 egyesület, 1597 sportoló 3431 nevezéssel lépett csatasorba.
A világ egyik legnépesebb kick-boksz versenyén le lehet mérni, milyen esélyekkel indulhatnak a versenyzők az év legfontosabb versenyein. Természetes, hogy az óriási hagyományokkal rendelkező britt és ír kick-boksz képviseltette magát a legnagyobb létszámmal.
A magyar kick-boxot is képviselte a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület (JALTE) Debreczeni Dezső vezette point-fighting kick-boksz csoportja. A korábbiaknál kisebb létszám mellett is eredményesen szerepeltek a csabaiak. Az alma nem esik messze a fájától, hiszen Debreczeni Dezső lánya, Frida három érmet is „betermelt”. Viczián Roland kiváló teljesítménnyel rukkolt ki, hiszen a felnőttek 69 kg súlycsoportjában harmadik lett, s a 74 kg-ban pedig a legjobb négy közé jutásért, gigászi küzdelemben 14:12 arányban szenvedett vereséget a világklasszis amerikai Jack Feltontól. Az egyéni érmek kollekcióját kiegészítette egy megérdemelten kiharcolt csapat ezüstérem.
Eredmények:
POINT-FIGHTING szabályrendszer:
Felnőtt korosztály:
69 kg.
3. Viczián Roland
Junior korosztály:
50 kg.
3. Viczián Vivien
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály:
42 kg.
3. Petró Lili
Kadet 1 (serdülő) korosztály:
28 kg.
3. Debreczeni Frida
Gyermek korosztály:
28 kg.
2. Debreczeni Frida
Csapat:
2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Csiernyik Zsombor, Szák Tamás, Tóth Dusán, Viczián Dániel)
„Beginner” kategória
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály:
65 kg.
1. Csüllög Dorina
Kadet 1 (serdülő) korosztály:
32 kg.
1. Petró Bálint
2. Fördős Jázmin
Gyermek korosztály:
28 kg.
2. Debreczeni Frida