Békés Megyei Harcművész Szövetség honlapja, hírek, aktualitások

Karate Hírek

Harcművész hírek

A harcművészeknél nincs üresjárat!

A koronavírusos járvány alaposan felbolygatta, átváltoztatta a mindennapi élete, s ez a Békés Megyei Harcművész Szövetség és a megyei harcművész kluboknál sem történt másképpen. Alkalmazkodni kell a naponta változó körülményekhez, hiszen a bezárkózás a vírus elleni harc része s ez egyben következmény is.

A klubok egy része a tanítványoknak olyan otthon is megvalósítható edzéstervet írt, amely kondíciójukat szinten tartja. Magyarbánhegyesen, a Corvin Taekwon-do Klubban is így dolgoznak, általános képesség fejlesztést folytatnak, de a válogatottak már önállóbban intézik felkészülésüket, hiszen még nem lehet tudni, mi lesz az Európa-bajnoksággal.

Ugyanez a helyzet Battonyán is, ahol szintén szép számmal találunk válogatott versenyzőket, ahogyan Rádai Imre edző elmondta. Egyéni készülést terveztek 2-3 fő részvételével, s ha a körülmények is engedik, még egy-egy óvatos konditermi foglalkozás is belefér. Az Uhrin Béla vezette gyulai aikidosok is egyéni edzéseket folytatnak.

Mezőberényben Barna Márton mester, és Kondoroson Litauszki László mester vezetésével egyelőre kivárnak a kick-boxosok, de mozgásban vannak, elsősorban a kondíciójukat fejlesztik, erősítenek, erőnléteznek, az alapozásra emlékeztető gyakorlatokkal.

Dohányos András lakótelepi kick-box versenyzői szintén otthon készülnek, edzőjük szakanyagot tett fel a facebook oldalukra, erősítő, zsákoló gyakorlatokat s tartja velük a rendszeres kapcsolatot.

A modern technika része a felkészülésnek, hiszen a szarvasi shotokan karatésok a youtube csatornán tartottak videós edzést élőben, ugyanezt tervezték az ifjabb Gyarmati Imre vezette bucsai kyokushin karatésok és a békéscsabai lakótelepi All-Style – Goshinkai karate csoport.

A gyulai kyokushin karatésok vezetője, Szabó Ferenc mester egy Facebook csoportba feltett heti általános edzéstervvel tartja szinten összetartó gárdáját.

A JALTE point-fighting gárdájának eredményes versenyzői Debreczeni Dezső mester vezetésével szintén a facebookra feltett edzésterv alapján edzenek. Kontrolként egy kis filmet küldenek vissza a versenyzők edzőjüknek, aki díjazza a legjobb alkotásokat, ez is a versenyszellem fenntartása.

Gregor László mester, a megyei szövetség elnöke felhívta a klubok edzőinek figyelmét arra, hogy nagy az edzők felelőssége. Fontos, hogy a csoportok létszám vesztesége legyen minél kisebb, ami azért nehéz a csak versenyzéssel foglalkozóknál mert gyakorlatilag május közepéig sem hazai, sem nemzetközi verseny nem lesz, így nehéz a versenyzőket edzésben tartva motiválni. A járványtól függő, hogy utána lesz-e egyáltalán és mikor folytatás.

Ez a kis kitekintés amúgy jellemző a megyei harcművészeti életére, mindenki a minél hamarabbi folytatásban reménykedik. Ezt egyaránt kívánja mester és tanuló, versenyző irányzat és nem versenyző harcművészeti stílus. Legyen így!!!

Képek: