Békés Megyei Harcművész Szövetség honlapja, hírek, aktualitások

Karate Hírek, Versenyek

Rúgás gyorsasági verseny (3. forduló)

A Békés Megyei Harcművész Szövetség által kiírt nyílt rúgás gyorsasági verseny harmadik fordulója is lezajlott. Az már megszokott, hogy szoros eredmények születtek, s megfigyelhető, hogy az indulók egyre jobb eredményeket érnek el, ami jele annak, hogy a furcsa és nehéz körülmények ellenére edzésben vannak. Egyre jobban teljesítenek és kondícióval is bírják, ami előrelépés. Persze, itt is azért érvényesül, hogy valaki jobb vagy bal lábas, és az is, kinek mi a kedvenc rúgása. Ami feltétlen dicséretes, a vállalkozó kedv, ezekből születnek az utánpótlásnál majd a jövő nagy bajnokai. Két fordulóval a befejezés előtt az összetett verseny is szoros eredményt mutat.

Újdonság, hogy Budapestről is jöttek új indulók, a Farkas Család három hölgy tagja a kispesti Árpád DSE kick-box csapatát képviseli.

A harmadik fordulót a magyarbánhegyesi Tamás Tímea nyerte, megelőzve a battonyai Marosin Bellát és Mezei Nikolettet, míg a férfiaknál a szintén magyarbánhegyesi Ricardo Matias De Nusso végzett az első helyen a békéscsabai lakótelepi Gregor Tamás és Malatyinszki Bendegúz előtt. Az összetett verseny a hölgyeknél a szorosabb, a férfiaknál a bronzéremért folyik nagy csata. Persze, a hátralévő két forduló még sok meglepetést okozhat.

A következő fordulóban a jobb első lábas fordított köríves rúgás videóit kell a versenyzőknek beküldeni május 13 szerda éjfélig.

A héten egy másik, tréfásnak tűnő verseny is lezajlott. A feladat az volt, ki tudja leggyorsabban felvenni a point-fighting szabályrendszer védőfelszereléseit, a fogvédőt, könyék védőt, sípcsontvédőt, lábfejvédőt, kézvédőt és fejvédőt. Itt Malatyinszki Bendegúz volt a leggyorsabb, megelőzve a holtversenyben második Debreczeni Fridát és Jancsó Lilit. A gyors beöltözésnek a nagy versenyek gyakori zűrzavarában van fontos jelentősége a mérkőzésre szólításnál.

Marosin BellaBarátság SE, Battonya – Taekwon-do
Mezei NikolettBarátság SE, Battonya – Taekwon-do
Debreczeni Frida Békéscsabai JALTE-Debreczeni team
Szabó SzófiaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Jancsó LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Pántya RékaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Petró LauraBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Petró LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Nagy EdinaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team, amatőr
Farkas FanniBudapest, Árpád DSE
Farkas TündeBudapest, Árpád DSE
Farkasné Sztanyek Tünde Budapest, Árpád DSE
Tamás TímeaCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Tamás BoglárkaCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Árvai FruzsinaDragon ITF Taekwon-do Egyesület Kétegyháza
Női versenyzők
Mezei TamásBarátság SE, Battonya – Taekwon-do, kick-box
Malatyinszki BendegúzBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Csiernyik ZsomborBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Gyeraj ÁkosBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Petró Bálint Békéscsabai JALTE – Debreczeni team
Szikora BenceBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Gregor Tamás Békéscsabai JALTE – Goshinkai Karate
Gulyás MilánBékéscsabai JALTE – Goshinkai Karate
Annus Marcell Contact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza
Végh ÁronContact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza
Ricardo Matias De Nusso Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Castillo Tamás JoaquinCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Castillo-Tamás FacundoCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Férfi versenyzők
Hely.NévKlubPont
1Mezei NikolettBarátság SE, Battonya – Taekwon-do33
2Tamás BoglárkaCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes29
3Marosin BellaBarátság SE, Battonya – Taekwon-do28
4Debreczeni FridaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team27
5Tamás TímeaCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes26
6Pántya RékaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team23
7Jancsó LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team16
8Nagy EdinaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team14
9Árvai FruzsinaDragon ITF Taekwon-do Egyesület Kétegyháza15
10Szabó SzófiaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team12
11Petró LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team8
11Farkas FanniBudapest, Árpád DSE8
12Petró LauraBékéscsabai JALTE-Debreczeni team3
12Farkasné Sztanyek Tünde Budapest, Árpád DSE3
13Farkas TündeBudapest, Árpád DSE2
Női versenyeredmények
Hely.NévKlubPont
1.Ricardo Matias De NussoCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes37
2.Gregor TamásBékéscsabai JALTE – Goshinkai Karate32
3Csiernyik ZsomborBékéscsabai JALTE-Debreczeni team22
3Gulyás MilánBékéscsabai JALTE – Goshinkai Karate22
3Malatyinszki BendegúzBékéscsabai JALTE-Debreczeni team22
4Annus MarcellContact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza20
5Castillo Tamás JoaquinCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes19
6Mezei TamásBarátság SE, Battonya – Taekwon-do, kick-boksz17
7Castillo-Tamás FacundoCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes16
8Gyeraj ÁkosBékéscsabai JALTE-Debreczeni team15
9Szikora BenceBékéscsabai JALTE-Debreczeni team12
10Hidvégi NándorBékéscsabai JALTE-Debreczeni team11
11Végh ÁronContact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza6
12Petró BálintBékéscsabai JALTE-Debreczeni team5
Férfi versenyeredmények

Képek

Tamás Tímea
Annus Zsolt
Szikora Bence
Gregor Tamás