Békés Megyei Harcművész Szövetség honlapja, hírek, aktualitások

Karate Hírek

Önvédelem oktatás

Önvédelmet tanultak és gyakoroltak Füzesgyarmaton!

Füzesgyarmaton a TOP-5.3.1-16-BS1-2017-00002 helyi közösségfejlesztő, hároméves projekt keretein belül két évig tartó bűnmegelőzési programot is megvalósítanak, ahogyan ez Tőkésné Gali Mónika szakmai vezető beszámolójából is kiderült. Idén megalkotásra került a Bűnmegelőzési Stratégia, melynek fő célja a lakosság biztonságérzetének növelése. A Stratégia utolsó fejezete egy intézkedési tervet tartalmaz, mely alapján plakátok által és 8 előadás során történt meg a cél elérése érdekében az információ átadás.

A beszélgetéseken túl a Sportcsarnokban 2020. október 28-án a helyi Hegyesi Kick-Box Sport Egyesület közreműködésével megrendezték az Önvédelmi Technikák bemutatóját.

A bemutatót Tóth Rita rendőr főtörzsőrmester nyitotta meg egy rövid bevezetővel az önvédelem, valamint az önvédelmi technikák elsajátításának fontosságáról.

A bevezető utáni kötetlen beszélgetéshez Gasparik Róbert III.DAN vezetőedző csatlakozott, melyben szó volt az önvédelmi technikák fontosságáról, az áldozattá válás megelőzéséről, egy esetleges rendőri intézkedés elkerüléséről, illetőleg egy garázdaság, testi sértés következményeiről. Gasparik Róbert mester nem csak a Békés Megyei harcművész Szövetség tagj, nem csak a WAKO kick-boksz világszövetség tekintélyes, elismert nemzetközi bírója,hanem a japán Nippon Seibukan Akadémia tagja is, aki Japánban, Kyotó-ban is fejlesztette tudását. Az akadémia, jellegéből adódva is a magas szintű oktató-nevelő tevékenységre helyezi a hangsúlyt. Gasparik mester ennek megfelelően színvonalasan, a sport és a sportolói magatartás oldaláról közelítette meg a témaköröket, Tóth Rita Főtörzsőrmester Asszony pedig a rendőrség és a jogszabályok oldaláról.

A bevezető és a beszélgetés után sor került az önvédelmi technikák bemutatására, melyet a Hegyesi Kick-Boksz Sport Egyesület mutatott be lehetőséget biztosítva bárki számára, hogy részt vegyen rajta és képzett tagjaik segítségével elsajátíthassanak egy-egy önvédelmi fogást.

Minden önvédelmi mozdulatsort Gasparik Róbert és Fábián Mihály mutatott be, melyet a bemutatás után bárki kipróbálhatott és elsajátíthatott.

A sorozat jövőre folytatódik! A programokhoz bárki csatlakozhat!