Békés Megyei Harcművész Szövetség honlapja, hírek, aktualitások

Karate Hírek, Rendezvények, Táborok

Két hetes edzőtáborban készült a Debreczeni Team csapata!

A nyár az edzőtáborok ideje. Ezúttal a békéscsabai JALTE Debreczeni Dezső vezette point-fighting csoportjának nyári edzőtáborairól olvashatnak beszámolót:

„Az elmúlt héten ért véget a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Point-Fighting csapatának két hetes edzőtábora Békéscsabán, aminek a Mester Klub adott otthont. Nagy érdeklődés és még nagyobb várakozás előzte meg a táborkezdést, hiszen a Debreczeni Team minden aktív tagja vállalta a hagyományosan minden év júliusában megrendezésre kerülő edzőtábort, ami az első állomása szokott lenni az utánpótlás világ vagy európa bajnokságra való felkészülésnek. A tábor a tervek szerint két részre lett osztva, az első hét a kezdőké és a haladóké, a második hét pedig a haladókról és a versenyzőkről szólt.

De, mint az utóbbi időben mindig, az élet ezt is felül írta, de most pozitív irányban! A pandémia hektikus, csalódásokkal teli időszakát maguk mögött hagyva, a csapat tagjai közül, szinte mindenki részt vett mindkét héten, hiszen kicsik és nagyok egyaránt érezték, hogy valami újra elkezdődött, megint eggyé kovácsolódik a csapat, mindenki újra kitűzheti a céljait és újra álmodhatja álmait a kick-boxszal kapcsolatban.

Ezért már az első héten nagy létszámú csapattal indult meg a munka Debreczeni Dezső VI.DAN mester vezető edző és szakmai csapatának irányításával.

Gondosan megtervezett edzésprogram, erőnléti, technikai és mentális felkészítés várta a táborozókat. A következetesen felépített szakmai munkát, Rétlaki Renáta I.DAN edző, valamint tapasztalt világ- és Európa-bajnok versenyzők segítették, mint Laurincz Boglárka, Viczián Vivien, Koszecz Boglárka, Pántya Réka, Csüllög Dorina, Viczián Dániel, Malatyinszki Bendegúz. A napi háromszori edzéseken, kis csoportos bontásban folyt a munka, amit a legkisebbeknél játékos elemek beiktatása tett érdekesebbé. De az említett gyakorlatok mellett nem maradtak el a tradicionális mozdulatok gyakorlásai sem, hiszen a hetet, a Békés Megyei Harcművész Szövetség szervezésében megtartott övvizsga zárta. A 44 kickboxer a szövetség elnöke Shihan Gregor László VIII.DAN és Zrínyi Miklós VI.DAN Kick-box mesteredző előtt adott számot a több hónap alatt megszerzett tudásáról. A vizsgázók mindegyike 10 és 7 kyu közötti övfokozat viselésére jogosító sikeres vizsgát tett, amihez ezúton is gratulálunk.

A második héten a versenyzőké lett a főszerep, ami már egy még átgondoltabb edzésmunkával, olykor magasabb edzésszámmal, valamint személyre szabott taktikai és mentális gyakorlatokkal telt. Az elmúlt időszak bizonytalansága és a versenyek törlése nagy feladat elé állította a Debreczeni Team versenyzőit is, hiszen a tavaszi pontszerző versenyek elmaradtak. A magyar válogatotti jog kiharcolásának lehetősége áttolódott kora őszre, de néhány hétre rá novemberben, már az utánpótlás válogatott keretnek, az Európa Bajnokságon kell részt vennie, a montenegrói Budva-ban. Ahol remélhetőleg nagy létszámmal tudják képviselni hazánkat a csapat versenyzői.

Ennek tudatában pontosan és nagy fegyelemmel végezték a tréningeket, amik minden téren jó alapot jelentettek a csapat következő augusztus közepén megtartandó egy hetes gyulai edzőtáborához, ahol is várhatóan, Debreczeni Dezső mester még magasabbra teszi a lécet, hiszen a „szokatlan” versenyszezon ellenére a tét nem kevesebb, mint minél több csillogó éremmel hazatérni a kontinens viadalról.”