Egyre több sportegyesület választja Szarvast nyári edzőtáborának helyszínéül. Igaz a városban minden megtalálható egy jó hangulatú és eredményes tábor megvalósításához. A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület meghívására augusztus végén, öt napon keresztül edzettek együtt Szarvason az ország különböző részéből – Sopronból, Váchartyánból, Zalaegerszegről, Vecsésről, Budapestről és Csíkszeredából érkező fiatal karatékák. Az edzőtábor szakmai programja a fiatal tehetségek technikai és fizikai képességeinek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. A fiatal versenyzők számára rendkívüli lehetőséget biztosítottak az edzések, hiszen tapasztalt, akár nemzetközi versenyeket is megjárt versenyzőkkel találkozhattak a tatamin. A csapatvezetők és a karatékák a versenyszabályokkal és a bíráskodás szempontjaival is megismerkedtek. Apró részletek pontosításával az elkövetkező versenyeken már még eredményesebben szerezhetik pontjaikat a fiatal karatékák.
Az ide látogató sportolók a hosszú és fárasztó edzések mellett megismerkedhettek Szarvas nevezetességeivel és turisztikai attrakcióival is. Meglátogatták az Arborétumot, a Mini Magyarországot és egy gyalogtúra keretében a Körösvölgyi Állatparkot is illetve sétahajóztak a Körösön.
Az edzőtábor anyagi hátterét az egyesület sikeres pályázata biztosította. A Nemzeti Tehetség Program táboroztatásra (NTP-TÁB-20) kiírt pályázata tette lehetővé a magas szintű szakmai megvalósítást, hiszen a válogatott edzők – Vincze Virgil, Hecker Balázs és Lovász György – irányítása mellett Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász edzése is helyet kapott a programban.