Kick-box: A formagyakorlatosok is elkezdték!
A szerdai napon a formagyakorlatos versenyzők is elkezdték versenyüket Jesolo-ban, a Kick-boksz Világbajnokságon, mint ismeretes, négy újonc orosházi versenyző mutatta be gyakorlatait a nemzetközi bírói karnak. Általában elmondható, hogy újonc létükre megállták a helyüket. Puravecz Péter edző elmondása szerint a puszta kezes gyakorlatnál, kezdésnél azért érezhető volt az elfogódottság. Végül is bemutatták a gyakorlatot, a fegyveres résznél pedig nem ejtették el a fegyvert, ami könnyen előfordulhat. Sok mindenben kell még javulni, a gyakorlatok anyagerősségén például, de emelt fővel jöhettek el a pástról. Csütörtökön tovább folytatódik a verseny, s nemsokára a csapatversenyre is sor kerül majd.
A ringben nem sok babér termett Szelecki Lillának (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény) Edina Halilovic (Bosznia-Hercegovina) ellenében a low-kick szabályrendszer 48 kg-os súlycsoportjában. Keményen helytállt, de a bosnyák most jobb volt. Ahogyan edzője, Barna Márton elmondta, a kéz és a láb összhangján kell sokat javítani, és azon, hogy a kombinációk automatikusan jöjjenek. Ami pontot ugyanis kézzel elért, az eltűnt a sok bekapott combrúgás miatt. Bizony, itt a ringben verekedni kell, nem ész nélkül, de keményen! Szerencsére újonc felnőttként még van ideje javítani, mert a tehetsége megvan hozzá!
Csütörtökön lép küzdőtérre a 3.tatamin 13ó. 44-kor Mezei Nikolett a kick-light 65 kg-os súlycsoportban az argentin Camila Canut ellen. A tét a döntőbe jutás lesz majd. Az 5.sz. küzdőtéren a zenés formagyakorlatban 9 ó.06-kor Esztergomi Antónia, 9.18-kor Halustyik Cintia 9.30-kor Brebovszky Zoltán, 9.42-kor Zahorecz Noel mutatja be gyakorlatát. Ugyanezen a küzdőtéren a fegyveres zenés formagyakorlatban 10.09-kor Halustyik Cintia indul majd.
Eredmények
KreatÃv formagyakorlat
Férfiak:
9. Brebovszki Zoltán
NÅk:
8.Halustyik Cintia
9. Esztergomi Antónia
KreatÃv fegyveres:
7.Halustyik Cintia
10.Esztergomi Antónia
Képek:

