Békés Megyei Harcművész Szövetség honlapja, hírek, aktualitások

Karate Hírek, Rendezvények, Versenyek

Taekwon-do EB: Rádai Imre bronzérmes

Taekwon-do EB: Ismét egy bronzérem!

A spanyolországi ITF Taekwon-do Európa-bajnokság utolsó napján beigazolódtak a magyar csapat várakozásai, vagyis az, hogy a csapat versenyszámokban éremesélyesek a magyar versenyzők. Azért is fontos a csapat, hiszen nem csak arról van szó, hogy, mint minden csapatversenynek, van egy külön varázsa, hanem azért is, mert árulkodik, az un. csapatszellemről is. A nők bronzérme után a férficsapat is bronzérmet szerzett a román és a lengyel csapat mögött. S ennek a bronzérmes csapatnak volt a tagja a battonyai Rádai Imre, aki rutinos és megbízható törőnek számít, és a csapatéremért jött ki La Nucia-ba. A csapatbronzérem nagyon szépen csillog, hiszen „megdolgoztak” érte!

Ezzel a magyar válogatott végeredményben az éremtáblázaton a 15. helyen végzett egy ezüst és három bronzéremmel. Az első három helyen a lengyel, román és norvég válogatott végzett. A Békés megyei válogatottak helyt álltak, hiszen egy egyéni és egy csapat bronzéremmel térhetnek haza!

Felnőtt nő

68 kg.
Európa-bajnok: Monika Nyrc (Lengyelország)
3. Mezei Nikolett (Magyarország, Barátság SE Battonya) Edző: Rádai Roland, Rádai Imre

Ifjúsági leány

60 kg.
Európa-bajnok: Christine Franks (Írország)
9. Barta Dorina (Magyarország, Convin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)

Felnőtt speciál törés technika:

Férfiak:

Európa-bajnok: Andrei Inout Chiriac (Románia)
7. Priskin Ferenc (Magyarország, Convin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)

Európa-bajnok: Lengyelország
6. Magyarország benne Priskin Ferenc (Convin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)

Nők:

Európa-bajnok: Jekatyerina Kozlacskova (Oroszország)
4. Mezei Nikolett (Magyarország, Barátság SE Battonya)

Felnőtt csapat erőtörés:

Európa-bajnok: Románia
3. Magyarország, benne Rádai Imre (Barátság SE Battonya)

Képek: