Az év végén a sportélet egyik megszokott eseménye, hogy a klubok összegzik az év eseményeit, történéseit, együtt örülnek az elért eredményeknek. December végén a füzesgyarmati Hegyesi Kick-box Egyesület tagjai és szimpatizánsai, vendégei is ilyen eseményre gyűltek össze a füzesgyarmati Kedves Presszó különtermében. A meghívott vendégek között jelen volt a klub egykori névadó alapítója, Hegyesi Zsolt, s az is örömteli volt, hogy olyan régi „harcosok” is eljöttek, akik ma már nem aktívak, de büszkék arra, hogy ebben a klubban gyakoroltak hosszú éveken keresztül. Szabó Imre, Száva Lajos, Rostás László, Gasparik Zoltán, Csató Attila és társaik egymás után elevenítették fel a régi emlékeket, s néhány megfakult, de nagy becsben tartott fotó is előkerült. A meghívott vendégek között foglalt helyet Shihan Gregor László VIII.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke is. A klub vezetője, Gasparik Róbert III.DAN elemezte az elmúlt, csöppet sem könnyű időszakot. A rövid beszámoló után köszöntötte a klub legeredményesebb versenyzőjét, Bak Ágnes Pannát, aki a Montenegróban, Budvában megrendezett utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon csapatban ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig az ötödik helyen végzett.
Shihan Gregor László elnök is köszöntötte a megjelenteket, kihangsúlyozva, hogy a klub erejét mutatja, ebben a nehéz időszakban is életképes maradt. Külön öröm a régi tagok ittléte, hiszen mutatja, hogy a Hegyesi KBE megbecsüli a múltat is, s ez a jövő záloga.
A jó hangulatú este vacsorával, és jó hangulatú, baráti beszélgetéssel zárult. Köszönet illeti Fábián Mihály, Gasparik Róbert és társaik szervező munkáját. Így újult erővel lehet megfelelni az 2022 év eljövendő feladatainak!
Bak Ágnes Panna és Gasparik Róbert
