Békés Megyei Harcművész Szövetség honlapja, hírek, aktualitások

Karate Hírek, Rendezvények, Versenyek

Kick-boksz Európa-bajnokság: éremeső várható!

Igaznak bizonyult Debrecen Dezső mester,a JALTE Debreczeni team vezetőedzőjének  tegnapi megállapítása! A második versenynap ez a bizonyos kedd már jóval nagyobb feszültséggel, jóval nagyobb téttel bírt mint az első.
  A formagyakorlatosok ezt azért nem így élték meg, hiszen nekik szinte minden napra esik egy olyan versenyszám, ahol érmeket lehetett szerezni. Élt is ezzel Szemenyei Máté Bence, aki kedden a Mix csapat versenyen is szerzett egy ezüst és egy bronzérmet. A füzesgyarmati Bak Ágnes Panna pedig egyéniben térhet haza egy jól megérdemelt bronzéremmel; teljesítményével maximálisan elégedett volt az orosházi Puravecz Péter Péter mester, aki a formagyakorlat válogatott szövetségi kapitánya.

A küzdelmi versenyszámokat  számot tekintve meglehetősen változatosnak bizonyult ez a keddi verseny nap. Voltak, akiket újoncként a a hangulat, a tomboló közönség kicsit visszafogott a küzdelemben. Hiába, ezt is még szokni kell, a rutintalanság kiütközött. Volt aki hosszabbításban kapott ki balszerencsésen (Born Heidi)s akadt  nem egy versenyző, aki a súlycsoport legesélyesebb versenyzőjével  csapott össze a sorsolás szeszélye folytán.(Fábián Kira, Nátor Petra és volt, aki nagy csatában az egyik esélyes ellen maradt alul pár ponttal (Matuska Máté).

Szerencsére azért sikerélmény is jutott a csapatnak bőven, és többen a négy közé jutottak,ami azt jelenti hogy bronzérmes rosszabbak már nem lehetnek.  A Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok közül a következő versenyzők már biztos érmesnek számítanak: Peregi Botond, Tóth Izabella,  Bak Ágnes Panna ,Gróf Nándor, Antal Benjámin, Nagy Nóra, Szikora Gergő Mihály, Nátor Dániel, Peregi Zétény, Jancsó Csenge, Szemenyei Máté Bence, Farkas Bianka,  Debreczeni Lilla, Griecs Ábel, Gajdács János.Persze, ez még bővülni fog, hiszen többen most küzdenek majd a négybe jutásért.  .Külön érdekesség, hogy Debreczeni Frida mind a három tatamis szabályrendszerben csatasorba áll szerdán, nem lesz könnyű részére három eltérő szabályrendszerben is eredményesen szerepelni. A szerdai verseny nap még a keddinél is izgalmasabb lesz, hiszen többen a döntőbe jutásért lépnek majd a küzdőtérre. Ennek megfelelően az ellenfelek még nehezebbek, még veszélyesebbek lesznek, mint a megelőző verseny napokon. És ennyi izgalom után elmondhatjuk, még csak szerdához érkeztünk, s hol van még az Európa -bajnokság vége a szombat! Előrejelzésként éremeső várható Jesolo-ban a prognózis szerint!

Eredmények:

KICK-LIGHT szabályrendszer

Junior korosztály

69 kg. Tóth Lajos – Davidson Rory (Nagy-Britannia)* 0 : 3  a nyolc közé jutásért

POINT FIGHTING szabályrendszer  

Junior korosztály
63 kg. Matuska  Máté – Aidan Lennan (Nagy-Britannia)* 12 : 14  a 8 közé

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
52 kg. Breznay Nándor – Taib Botonjic (Szlovénia)*  11 : 5 a  8 közé jutásért

46 kg. Debreczeni Frida* – Wanda De Ville (Lengyelország) 12 : 1 a  8 közé jutásért

kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg.
Peregi Botond* – Tomasz Zoledz (Lengyelország) 6 : 3 a négy közé jutásért
Antal Benjámin* – Andrea Matarazzo (Olaszország)7 : 6  a négy közé jutásért
42 kg.
Szikora Gergő Mihály* –
Alessandro Polignone (Olaszország) 7 : 2 a négy közé jutásért Peregi Zétény* – Jonas Happersberger (Németország) 6 : 4 a négy közé jutásért

47 kg. Tóth Kevin – Gabriel Gavin (Nagy-Britannia)* 3 : 8  a négy közé jutásért
28 kg. Fábián Kira – Alexandra  Milusheva (Bulgária)* 1 : 5  a 4 közé jutásért
37 kg. Debreczeni Lilla* – Amelia Cussen (Nagy-Britannia) 7 : 4 a négy közé jutásért
42 kg. Nátor Petra – Eva Matic (Horvátország)* 1 : 9  a négy közé jutásért

Gyermek  korosztály

30 kg. Gajdács János* – Maksymilian Chudy (Lengyelország) 8 : 1 a négy közé jutásért
+36 kg. Lakos Zente – Bartosz Baruk (Lengyelország) 0 : 8 a négy közé
24 kg. Born Heidi – Aria Lea (Nagy-Britannia)* 4 : 5  a négy közé jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
32 kg. Soós Nándor – Alek Simonyan (Örményország)* 0 : 3   a négy közé jutásért 1.sz.tatami 19.mérk.

FORMAGYAKORLAT    szabályrendszer 

Zenés formagyakorlat
junior korosztály
3.Bak Ágnes Panna
gyermek Mix  team: 2.Magyarország, benne Szemenyei Máté Bence
kadet 1 (serdülő) Mix  team: 3.Magyarország, benne Szemenyei Máté Bence

A szerdai versenynap programja :

FORMAGYAKORLAT    szabályrendszer 

Creativ pusztakezes formagyakorlat
Junior korosztály
Bak Ágnes Panna 8.sz.tatami 25.gyak
Gyermek korosztály
Szemenyei Máté Bence 8 sz.tatami 4.gyak.

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
46 kg.Debreczeni Frida – Julija Vorsic (Szlovénia) a négy közé jutásért 2 sz.tatami 5.mérk.

POINT FIGHTING szabályrendszer  

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
47 kg. Szikora Bence – Luigi Guarracino (Olaszország) a négy közé jutásért 8 sz.tatami 18.mérk.
32 kg.
Jancsó Csenge – Amy Comerford (Írország) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 15.mérk.
Farkas Bianka – Georgiana-Alexandra Mihuta (Románia) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 16.mérk.
46 kg. Debreczeni Frida – Nour Elattar (Németország) a négy közé jutásért 6 sz tatami 20.mérk.
65 kg. Tóth Izabella – Philippa Hutchins (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 20.mérk.

kadet 1 (serdülő) korosztály

28 kg.
Peregi Botond – Adam Keating (Írország) a döntőbe jutásért 6.sz.tatami 12.mérk.
Antal Benjámin – Kevin Constantin Vrasneag (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 6.sz.tatami 13.mérk.
42 kg.
 Szikora Gergő Mihály – Vladimir Tzvetkov (Bulgária) ) a döntőbe jutásért 6.sz.tatami 18.mérk.
Peregi Zétény – Samuel Standing (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 6.sz.tatami 19.mérk.
37 kg. Debreczeni  Lilla – Petra Palijas (Horvátország) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami  8.mérk.



Gyermek korosztály
27 kg. Griecs Ábel – Perakakis Konstantinos (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 6.sz.tatami 4.mérk.
30 kg. Gajdács János – Benjamin Celebic (Bosznia-Hercegovina) a döntőbe jutásért 6.sz.tatami 6.mérk.
+36 kg. Nátor Dániel – Callan Sorley (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 7.sz.tatami 2.mérk.
+36 kg. Nagy Nóra – Antonina  Dobrzynska (Lengyelország) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 7.mérk.
KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
46 kg.Debreczeni Frida – Francisca Goncalves Cortes (Portugália) a négy közé jutásért 2.sz.tatami 8.mérk.
55 kg. Téglás Adrienn – Leona Petrovic (Horvátország) a négy közé jutásért 2.sz.tatami 19.mérk.